Dávid 15 éves korában, gyorsan romló állapot mellett derült ki, hogy Wilson kórja van, mely miatt néhány hét múlva májtranszplantációs várólistára került és még abban az évben megtörtént a sikeres májátültetés is a budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinikán. Egy évvel a májtranszplantáció után már sportolt, de a Trappancs csapatához és a szervátültetettek sportjához még időre volt szüksége, végül 2016 végén csatlakozott hozzánk sportolóként és csapattagként is, úszásban és atlétikában szeretne eredményeket elérni. 

2005-ben ”gimis” elsőévesként a tavaszi híd futáson rájöttem, hogy már nem vagyok olyan jó formában és egy kicsit meg is híztam. Lustálkodni is sokkal több kedvem volt és kedvenc tárgyaim könyvei fölött is simán bealudtam. Ilyenek a fiúk kamaszodnak gyorsan változnak. Nem így van?

Egy osztálykirándulás után már fájdalmaim voltak, annyira felvizesedtem. Ezután irány a háziorvos, makói kórház vérvétel, befekvés. Éjféltájt ébresztő, itt nagy a baj, nagyon rosszak a májenzim értékeim meséljem el kivel, mivel, mikor mit. Másnap átszállítanak a szegedi Gyermekklinikára. Itt egy kicsit körbejárom az osztályokat, senki nem tud semmit mindenféle vizsgálat. Végül dr. Bereczki Csaba osztályán parkolok le. Számomra ő az orvos, aki a 15 éves megrémült fejemet megnyugtatóan, de mindig a tényeket közölve helyre tette hol is tartunk, mi lehet a baj.(Képben akarok lenni, mi a csuda van már, mennék haza).

Sajnos az állapotom romlott már több hete kórházban nem jöhet be hozzám senki, csak a szüleim. (Hogy kapom meg így a leckéket, mi lesz az iskolával, állatorvos akarok lenni….). Hat héten keresztül plazmafelezés, közben még mindig sok vizsgálat és még több. Majd egy feltevés a májbiopszia után, Wilson-kór. Sajnos a nagy méregtelenítő berendezésem, nem tudja feldolgozni a rezet és már alig működik.

Kell egy új máj!

(Micsoda, akkor most megint nem mehetek haza?). Igazán fel sem fogtam a súlyát mi fog történni velem, csak túl akartam lenni rajta. A régi kerékvágásba akartam visszakerülni, (hisz nekem céljaim vannak). Elkúszik a nyár, néha hazamehetek hétvégére, de hamar rosszul leszek irány vissza Szegedre, májtranszplantációs várólistára kerülök. A második riasztásom esti órában érkezik: lenne egy alkalmas máj. otthon szeretnék-e még aludni (Naná). Másnap kora reggel jön értem a mentő, 220 km szirénával egész gyors, de így is több mint 2 óra.

Estére már májtranszplantált lettem édesanyám születésnapja előtt három nappal. Az immunrendszerem küzdött, de végül is megbarátkoztunk új májammal és hat hét után végre otthon. Egyre kevesebb gyógyszer és egyre ritkább kontroll az idővel.

Nem lettem orvos, de a természettudománytól nem tudtam elszakadni. Letettem egy vegyész BSc diplomát és reményeim szerint egy vegyészmérnöki MSc diplomával lépek a munka világába. Az út ide rögös, de már hétköznapi emberi erőpróbák voltak.

Egy évvel a májátültetés után

már heti többször 10 kilométereket futottam. A kezdetén több volt a gyaloglás, mint a futás, fokozatosan erősítettem fel magamat. Az egyetemen meguntam, hogy kis vézna vagyok így elkezdtem konditerembe járni, ami a tanulásban is sokat segített és kitűnő stressz levezetőnek bizonyult.

Egy színekben pompázó őszi napon, az éves kontrollomon találkoztam egy régen látott sorstársammal, Kóka Zoltánnal. Az események felgyorsultak, mire kiértem az ultrahang vizsgálatról, Feszt Timi már várt, és ketten rábeszéltek, hogy csatlakozzam végre a Trappancshoz, ne legyek tovább elcsatangolt bárány. Egy nagy régi vágyam teljesült, úszni szerettem volna és Timi elintézte nekem, hogy elkezdhessem a Magyar Szervátültetettek Szövetségének edzéseit látogatni, majd atlétikára is “beiratkoztam”, ez a két sport tetszik jelenleg a legjobban.

Azóta járok edzésekre és szeretnék a szervátültetettek versenysportjában aktívan részt venni és feltörni a csúcsra, na de kicsit visszavéve minél többet fejlődni.

Számos mozzanatot az életemből még leírhatnék, amikor segítséget kaptam mindenféle formában.

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, elsősorban édesanyámnak és öcsémnek!

 

Share This