A MagnetBank szívügyének tekinti a társadalmi felelősségválallást, így lehetőséget biztosít arra, hogy ügyfelei könnyedén szerepet vállaljanak jó civil ügyekért. A Közösségi Adományozási Program (KAP) keretében az ügyfelek rekord összegű 72 millió forintot osztanak szét a Bank felületein keresztül, az általuk kiválasztott civil szervezetekre leadott szavazataikkal. Így kínálnak lehetőséget arra, hogy ügyfeleik számukra fontos célokat támogathassanak a bank nyereségéből, s létrejöjjenek olyan projektek, melyek hozzájárulnak közvetlen környezetünk fejlődéséhez.

 

Idén a Közösségi Adományozási Program keretében a Trappancs Egyesületet is támogathatták a MagnetBank ügyfelei. Ennek az eredménye:

 

Pályázott összeg: 1 000 000 Ft           Összegyűlt: 1 119 855 Ft 

 

Nagyon hálásak vagyunk mind a Magnet Banknak és ügyfeleinek, mind pedig a CivilMagnak, hogy lehetővé tették ezt az adományozási programot és hogy ilyen mértékű támogatást kaptunk.

 

Természetesen igyekszünk mindezt továbbra is meghálálni sok kis mosollyal és eredménnyel. A közelgő – Malagán megrendezésre kerülő – Szervátültetettek Világbajnokságáról folyamatosan tudósítunk majd, és reméljük ezzel is bizonyítjuk mindannyiuknak, hogy érdemes volt minket támogatni.

 

KÖSZÖNJÜK, hogy idén is KAPtunk!

 

Share This