A. SZABINA

májtranszplantáció: 2010.

Almási Szabina 1990-ben született: májbetegsége azonnal kiderült. A májtranszplantációs várólista végül 17 éves korában vált elkerülhetetlenné, 3 év várakozás után kapott új májat. A sikeres májtranszplantáció után kezdett el sportolni, több sportág kipróbálása után döntött az atlétika mellett. A gyorsgyaloglással 2 éve foglalkozik, első nagyobb megmérettetésén 2014-ben a Szervátültetettek Európa Játékán bronzérmet nyert.

Jelenlegi célja a nemzetközi versenyeken is dobogóra állni: minél magasabbra.

ÁDÁM

májtranszplantáció: 2004.

Ádám 2003-ban született, biliaris atresia nevű betegsége szinte azonnal kiderült, mely miatt már néhány hónapos korában májátültetésre volt szükség: édesanyja májdarabját kapta. Jelenleg általános iskolába jár, emellett évek óta heti 4 alkalommal jár úszóedzésre. Magyarországi és nemzetközi versenyeken is bizonyított már, 2014-ben és 2016-ban a Szervátültetettek Európa Bajnokságáról is több aranyéremmel tért haza.

ALEXANDRA

májtranszplantáció: 1997.

Gyurkó Alexandra 1996-ban egészséges kisbabaként született. 1 hónapos korában derült ki, hogy májbeteg és csak a szervátültetés segíthet rajta. 1997 májusában Hamburgban új lehetőséget kapott az édesanyjától: májának egy darabját ültettek a rossz mája helyére. Ez a máj 1997 óta kifogástalanul működik.

2005 óta hetente háromszor jár úszni, kezdetben nem szerette, végül idővel, ahogy fejlődött, egyre jobban élvezte.

D. DÁVID

májtranszplantáció: 2005.

Dávid 15 éves korában, gyorsan romló állapot mellett derült ki, hogy Wilson kórja van, mely miatt néhány hét múlva májtranszplantációs várólistára került és még abban az évben megtörtént a sikeres májátültetés is a budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinikán.

Egy évvel a májtranszplantáció után már sportolt, de a Trappancs csapatához és a szervátültetettek sportjához még időre volt szüksége, végül 2016 végén csatlakozott hozzánk sportolóként és csapattagként is, úszásban és atlétikában szeretne eredményeket elérni.

CS.ALEXANDRA

csontvelőátültetés előtt

Alexa vagyok, 12 éves. Jelenleg csontvelő-transzplantáció jön nálam szóba, ami a bécsi vizsgálati eredményeimtől függ, LRBA gyanum van. 3 éve atlétizálok a Postás SE-ben. Gyógyszereim miatt (szteroid+IVIG+Imunszuppresszáns) az egészséges sportolók között nem versenyezhetek, de betegségem az atlétikától csak megfékezni tudott, megállítani nem. Nagyon szeretem ezt a sportot, társaimat és edzőmet is. Örülök annak, hogy csatlakozhattam a Trappancs csapatához.

DONÁT

vesetranszplantáció: 2011.

Szabó Donát 1992-ben született. A veleszületett lactacidosis miatt megkésett a mozgásfejlődése. A mozgáskoordinációs problémák javulása érdekében különböző fejlesztésekre kellett járnia. 18 éves korában váratlanul leállt a veseműködése: veseelégtelenség, dialízis, vesetranszplantációs várólista. A veseátültetés után kezdett sportolni a Trappancs vezetőjének buzdítására. Az atlétikát nagyon megszerette, az élete részévé vált, hetente többször jár edzésre. Rövidtávú futóként minden verseny előtt az a célja, hogy egyéni csúcsot fusson: ez rendszeresen sikerül. 2013-ban részt vehetett a Dél-Afrikában rendezett Szervátültetettek Világjátékán, majd 2014-ben a Szervátültetettek Európa Bajnokságán Krakkóban. 2015-ben a British Gamesen 200 méteres síkfutásban a 4.helyet szerezte meg, majd 2016-ban a Szervátültetettek Európa Bajnokságán sikerült felfutnia a dobogóra: bronzérmes lett. A jövőben szeretné bizonyítani, hogy eredményein tovább tud faragni.

FANNI

vesetranszplantációs várólistán

Fanni vesebetegsége 2011-ben, 18 éves korában derült ki, majd két és fél év múlva elkerülhetetlenné vált a művesekezelés. Azóta hetente háromszor négy órában jár hemodialízis kezelésre, emellett elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, jelenleg dolgozik és fut – 2 éve a Nemzeti Vese Program futó nagykövete. Minden futóversenyen ott van, a 10 km-es és a félmaratoni távok lefutása után kezdett el a szervátültetettek atlétika edzésére járni, majd élete első nemzetközi versenyén – a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán – egy ezüst- és egy aranyérmet nyert.

Vesetranszplantációs várólistán van, nagyon várja az új vesét és azt az új életet, amit a sikeres veseátültetés jelenthet.

FLÓRA

májtranszplantáció: 2009.

Süli Flóra 2002-ben született. Néhány hónapos korában kiderült, hogy cisztás fibrózisban szenved, később cöliákiát is diagnosztizáltak. Hat éves korában derült ki, hogy májátültetésre van szüksége. A sikeres májtranszplantáció után kezdte el érdekelni a sport: a helyi sportedző javaslatára kezdett el úszni, ami kezdetben nehezen ment, de később egyre jobban belejött. A városi HSÚVC és Trappancs egyesület igazolt úszója.
A célja továbbra is a dobogó tetejére állni!

GEORGINA

májtranszplantáció: 2013.

Németh Georgina 1990. szeptemberében született, majd 12 évesen hosszas betegség után Wilson kórt állapítottak meg nála. A diagnózist és a kialakított kezelési tervet gondtalan évek és utazások követtek. Máltán élt és dolgozott, majd egy hosszabb utazást követően gyenge állapotban ért vissza a szigetországi otthonába. Az események hirtelen fordulatot vettek, ájulást követően akut májelégtelenséggel a helyi kórházból egyenesen a londoni King’s College Hospitalba repült vele egy orvoscsapat, ahol Georgina – hihetetlen szerencsével – új májjal ébredt fel az altatásból. Bár a következő év bővelkedett különböző fordulatokban, 2016 január végétől újra aktívan sportolhat. Jelenleg úszik és atletizál, de mindez csak egy hosszú út első méterei, tervekkel és álmokkal kikövezve, az eredmények pedig folyamatban. 🙂

IVETT

májtranszplantáció: 2008.

Ivett 16,5 éves koráig élte az egészséges gyermekek életét, ekkor derült égből villámcsapásként derült ki, hogy májfunkciós értékei rendkívül magasak, a kivizsgálás során állapota napról napra romlott. Wilson kórra gyanakodtak, de bebizonyítani már nem maradt elég idő: az akkor 16 éves kislány állapota óráról órára egyre rosszabb lett, az akut májelégtelenség tüneteivel szállt versenybe az idővel: májtranszplantáció nélkül néhány napja lett volna.
A májátültetés megtörtént, Ivett azóta érettségizett, alap- és mesterfokű diplomát szerzett és pontosan tudja, hogy
A SZERVÁTÜLTETÉS ÉLETET MENT.

K. LILI

májtranszplantáció: 2011. 

Lili vagyok, huszonéves májtranszplantált fiatal lány. Az én történetem 2005-ben kezdődött és végül 2011-ben nem volt a májtranszplantáción kívül más esélyem az életben maradásra.  A sportolást is – mint mindent az életemben – alaposan átgondoltam és végül 2017-től csatlakoztam a bowlingosok csapatához.

KRISTÓF

májtranszplantáció: 2007. 

Kristóf 2006-ban született, teljesen egészségesnek hittük: 2 hónapos korában derült ki,hogy mégsincs minden rendben. Alfa 1-antitripszin hiànyt diagnosztizàltak nàla, mely miatt minél hamarabb májátültetésre volt szüksége. Erre  11 hónapos korában Kielben került sor: az élődonoros transzplantáció során édesapja májdarabkáját kapta. Azóta is nagyon aktív,  energikus kisfiú.  1 évig jàrt fociedzésre, szeret biciklizni, rendszeresen jàr néptàncoktatàsra, 2017-től a szervátültetett atléták csapatát szeretné erősíteni.

KRISZTIÁN

kombinált tüdőátültetés + májátültetés: 2015.

Krisztián 1992-ben cisztás fibrózissal született, szoros orvosi kontroll mellett sok nehézséggel szembenézve végül 18 éves korában már tudni lehetett, hogy a májtranszplantáció elkerülhetetlen. Ekkor még fizikai korlátokat nem érzett, a szervátültetés gondolata elfogadhatatlannak tűnt számára. Állapota azonban fokozatosan romlott, nem csak májfunkciós értékei, hanem a tüdeje is egyre inkább romlott. Végül 2015 februárjában született meg a döntés: kombinált máj+tüdőátültetésre van szüksége, melyből alig néhányat végeztek a világban. Bécsben vállalták a transzplantációt, így várólistára került. 2015. november 27-én egy 18 órás műtéttel kapott új tüdőt és új májat egyszerre.  Alig egy évvel a kombinált szervátültetés után már országúti kerékpározik, emellett a szervátültetettek versenyrendszerében keresi az útját.

L. DÁVID

vesetranszplantáció: 2011. 

Dávid 1996-ban született1996-ban született, már egész kiskorában kiderült, hogy krónikus vesebetegsége van, melyet végül 2011-ig sikerült nefrológiai gondozással egyensúlyban tartani, ekkor vált szükségessé a veseátültetés.
A sikeres – élődonoros – vesetranszplantáció után több sportot kipróbált, végül 2014 óta a tenisz lett a kiválasztott sportág.
Álma és célja  egy nemzetközi versenyen dobogóra állni.

L. TÍMEA

májtranszplantáció: 2006.

Luka Tímea 2003-ban született, 2006-ban – 2,5 éves korában – akut májelégtelenség miatt májtranszplantáción esett át a budapesti Transzplantációs Klinikán: édesanyjától kapott egy májdarabot.

Jó – sőt, kitűnő – tanuló, 2015 óta úszik versenyszerűen. Az első nagy versenye a British Transplant Games volt, melyről 2 bronzéremmel tért haza, majd a 2016-os Szervátültetettek Európa Bajnokságán 1 arany- 3 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett.

LACKÓ

májtranszplantáció: 2001. 

Lacika veleszületett epeútvesztő májbetegsége miatt 8 hónapos korában szükséges volt elvégezni a májátültetést: édesanyja májdarabkáját kapta.  Azóta sok év eltelt, iskolába és hetente 3-4 alkalommal úszásedzésre jár.

LEVENTE

vesetranszplantáció: 2013.

Levente 1997 végén születetett, egészséges, aktív és sportos gyermekkora után 15 éves korában derült ki végstádiumú veseelégtelensége, mely miatt szinte azonnal vesetranszplantációs várólistára került, majd 2013. májusában új vesét kapott a szegedi Transzplantációs Osztályon. A sikeres veseátültetés óta tanul, leérettségizett és felvételt nyert a Szegedi Egyetem jogi karára, emellett elkezdett a HVSUC-ben – Molnár Ernő kezei alatt – úszni és versenyezni.

LILI

vesetranszplantáció: 2015. 

Lili vesebetegsége 8 éves korában derült ki, a diagnózis után néhány héttel már művesekezelésre volt szüksége. Felkerült a vesetranszplantációs várólistára, de ezzel párhuzamosan szülei kivizsgálása és elindult, mert mindketten gondolkozás nélkül adták volna egyik veséjüket gyermeküknek.  Végül az édesapa egyik veséjét kapta, az élődonoros veseátültetés 2015 januárjában történt meg.  Még abban az évben elkezdett úszni, élete első versenyére, a Szervátültetettek Országos Bajnokságára, 2016. őszén készült.

LUCA

májtranszplantáció: 2015.

Kőműves Luca 1990-ben született. 25 éves koráig az egészséges fiatalok mindennapjait élte, amikor 2015 februárjában Budd-Chiari szindrómát állapítottak meg nála és augusztusban már az akut májtranszplantációs várólistán találta magát. Állapota kritikussá vált, veséi is leálltak, dialízisre szorult.  A sikeres májátültetés után villámsebességgel javult az állapota, az új szervvel azóta is együttműködő, erős, egészséges csapatot alkotnak. Korábban több sportban is kipróbálta magát, az úszás szeretete máig megmaradt, így fél évvel a májátültetése után a Szervátültetettek debreceni kvalifikációs versenyén arany éremmel térhetett haza, azóta az FTC Úszó Szakosztályát erősíti, Pécsi Annamária kezei alatt.

MÁRK

vesetranszplantáció: 2006.   májtranszplantáció: 2013.

Molnár-Farkas Márk 2000-ben született. Három hónapos korában derült ki, hogy polycystás vese-és májbetegsége van. 2006-ban veseátültésen, majd 2013-ban májátültetésen esett át, azóta jól van. A betegsége ellenére 3 éves kora óta úszik, és egy éve már,hogy a Ferencvárosi Torna Club úszószakosztályát erősíti Pécsi Annamária és Mesterházy Roland kezei alatt.Több versenyen is részt vett,és lelkesen jár heti 4x edzésre hónapról hónapra fejleszti magát és eredményeit, bronz-, ezüst- és aranyéremmel gyarapítja gyűjteményét.

PÉTER

csontvelőtranszplantáció: 2009.

Quittner Péter 1993-ban született, 2009-ben derült ki aplasztikus anémiája, ami miatt abban az évben kétszer is
csontvelő-transzplantáción esett át. Peti számára már kiskora óta az első és legfontosabb dolgok között szerepelt a sport, 5 éves korától úszott, majd 7 éves korától verszenyszerűen vízilabdázott, betegségének kiderüléséig a korosztályos magyar válogatott tagja is volt. Gyerek- és kamaszkori álmai között szerepelt, hogy egyszer ő is a “nagyok” között szerepeljen egy világversenyen. Ez sajnos betegsége miatt nem valósulhatott meg, de 2013-ban rátalált az asztaliteniszre, aminek köszönhetően, mégha másmilyen formában is, de teljesült gyerekkori álma: 2014-ben részt vehetett a Szervátültetettek Európa Játékán Krakkóban, ahonnan két bronzéremmel térhetett haza. Jövőbeli célja, hogy hazájának színeiben minél több jó eredményt érjen el.

RÉKA

vesetranszplantáció: 2015.

Réka 2004-ben született, 4 éves korában derült ki, hogy nephrosis szindrómája van. Szoros nefrológiai kontroll mellett 10 éves korára vált elkerülhetetlenné a művesekezelés, melynek az otthoni, hasi dialízis formáját választották. Szülei azonnal jelentkeztek, hogy odaadják gyermeküknek az egyik veséjüket, az élődonoros veseátültetésre a vizsgálatok alapján édesapja lett volna alkalmas, de végül erre nem került sor: 2015. novemberében Réka új vesét kapott a budapesti Transzplantációs Klinikán.

Már a betegsége alatt is rengeteget mozgott, a vesetranszplantáció után kezdett el rendszeresen futni, a mosonmagyaróvári Atlétika Clubban edz.

ROLAND

tüdőtranszplantáció: 2013.

Roland 1993-ban született, 7 éves korában diagnosztizálták cisztás fibrózisát, de 15 éves koráig rendszeres kontroll vizsgálatokkal aktív életet élt. 2008-tól folyamatosan romlott az állapota, végül 2013-ban felkerült a tüdőtranszplantációs várólistára, majd 2013 augusztusában új tüdőt kapott. A sikeres tüdőátültetés után egy évvel már újra táncolt a Dabasi Táncszínházban, majd elkezdett asztaliteniszezni és röplabdázni, végül az asztaliteniszt teniszre cserélte.

SIMON

vesetranszplantáció: 2011.

Simon 2001-ben született. 3 éves korában diagnosztizáltak nála nephrosis syndromát. 2011 nyarán édesapja egyik veséjét kapta meg. Az úszás iránti érdeklődése azóta tart, amióta 2012 nyarán, egy éves vesetranszplantáltként átúszta a Balatont és a Tihanyi-öblöt.

SZABINA

kombinált májtranszplantáció + vesetranszplantáció: 2008.

Szabináról már születése után nem sokkal kiderült, hogy policisztás máj+vesebetegsége van. Hosszú évekig a gondos orvosi kezelésnek köszönhetően stabil volt, de 16 éves korában már nem lehetett tovább várni:  felkerült a szervre várók listájára, egyszerre a májvárólista és avesevárólista “tagja” is lett: kombinált máj+veseátültetésre volt szüksége.

kombinált máj+vesetranszplantáció 2008-ban megtörtént a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán.

TÍMEA

májtranszplantáció: 2006.

Timi 2005 karácsonyán született Pécsett, koraszülöttként. Néhány héttel születése után kiderült, hogy súlyos májbetegséggel született, amelyen csak a transzplantáció segíthet. 11 hónaposan Hamburgban új májat kapott, és ezzel az élet lehetőségét.
4 éves korától rendszeresen úszik, először oktatásra járt, mostanra a Trappancs Egyesület igazolt versenyzője. Szervátültetettek Országos Bajnokságán több éven keresztül aranyérmet nyert. 2013-ban és 2015-ben a Debrecenben rendezett Diákolimpián a dobogó legfelső fokára állhatott. Élete első nemzetközi versenyéről -2014-ben – Krakkóból, a Szervátültetettek Európa Bajnokságáról 1 aranyéremmel, 2 ezüstéremmel térhetett haza. Az elmúlt években aktív résztvevője az “Úszók éjszakája” rendezvénynek.

TÜNDE

vesetranszplantáció: 2005.

Bogyor Tündi 1991-ben született. 2005 áprilisában derült ki hogy testvéréhez hasonlóan polycystás vesebeteg. Kritikus állapota miatt intenzív osztályra került és azonnal elkezdték a dialízist. Fél év művesekezelés után szerencsés volt 2005 szeptemberében kapott új vesét. A sportot a veseátültetés után kezdte el, a tenisz alapjait 2009-ben kezdte el elsajátítani és azóta is a tenisz szerelmese.

ÁDÁM

vesetranszplantáció: 2007.

Velkey-Guth Ádám 1991-ben született. A veleszületett Alport-szindróma miatt 2007-ben elkerülhetetlenné vált a vesetranszplantáció. Már a műtétje előtt is fogékony volt a mozgás, a sport iránt: focizott, judózott, íjászkodott. A műtétet követően – amint lehetősége nyílt rá – ismét sportolni kezdett. Először a CrossFit lett a szenvedélye, majd 2013-ban “találtak egymásra” az atlétikával. 2014-ben már a Trappancs színeiben kvalifikálta magát a transzplantáltak és dializáltak krakkói Európa-bajnokságára, ahonnan négy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza. 2015-ben a British Transplant Games-en négy aranyérrmet nyert, majd argentínai Szervátültetettek Világjátékán 3 bronzérmet és négy aranyérmet szerzett, ezzel a teljesítményével elnyerte a Pest Megye II. Legjobb Speciális Sportolója díjat és jelölték az Év Sportolója díjra.

V. MÁTYÁS

vesetranszplantáció: 2011.

Mátyás veleszületett Alport szindrómája miatt 20 éves korában vált elkerülhetetlenné a vesetranszplantációs várólistára kerülés, ekkor már a művesekezelés is szükségessé vált.  1 évig hasi dialíziskezelés mellett tanult, közben megkezdődött az élődonoros kivizsgálás: keresztapja ajánlotta fel egyik veséjét. Az élődonoros veseátültetésre 2011-ben került sor. Azóta Mátyás befejezte a tanulmányait, dolgozik és a sikeres vesetranszplantáció után néhány évvel elkezdett versenyszerűen úszni. A célt kitűzte: szeretne egy nemzetközi versenyen is dobogóra állni.

VIRÁG

tüdőtranszplantáció: 2009.

Virág cisztás fibrózissal született, emiatt 8 éves korára elkerülhetetlenné vált a tüdőátültetés. A sikeres tüdőtranszplantáció után kénytelen volt megbarátkozni az inzulinnal és a mindennapos szurkálással, de ez nem gátolja abban, hogy rendkívül aktív életet éljen. Rendszeresen jár atlétikaedzésre, élete első nemzetközi versenyére 2015-ben került sor a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán Finnországban, ahonnan három aranyéremmel tért haza.

VIVI

vesetranszplantáció: 2014.

Vivi egy különleges, nehéz sorsú kislány. Veleszületett vesebetegsége miatt 13 éves korára elkerülhetetlen lett a művesekezelés, majd a 14. születésnapja előtt 3 hónappal új vesét kapott.  A sikeres veseátültetés fél évvel kezdett el futni, majd kezdett el atlétikaedzésre járni. Egy fővárosi gyermekotthon lakója és egy speciális általános iskola szorgalmas tanulója.

V. VIRÁG

májtranszplantáció: 2016.

Virág teniszkarrierje most indult, írja a bemutatkozást 🙂

ZITA

vesetranszplantáció: 2011.

Zita aktív, sportos életében 13 éves korában – derült égből villámcsapásként – derült ki, hogy vesebeteg, és azonnal elkezdődött a hasi dialízis kezelése is. Három év várakozás után, 2011-ben kapott új vesét. A sikeres veseátültetés után két évvel visszatért az atlétikapályára a korábbi lendületét nagyon gyorsan visszaszerezte, 2014-ben 100- és 200 méteres síkfutásban is Európa Bajnok lett a Szervátültetettek Európa Bajnokságán.

ZOLTÁN

vesetranszplantáció: 2007.

Kóka Zoltán 1989-ben született. 15 éves volt amikor váratlanul, ismeretlen eredetű vesebeteg lett és állapota  nagyon gyorsan romlott, vesetranszplantációs várólistára került. Bő másfél év dialízis után, 2007 február elején kapott új vesét. A sport az egész életét végigkísérte, 7 éves kora óta hódol a labdás sportoknak. A vesebetegsége előtt megyei I. osztályban volt igazolt labdarúgó, majd a transzplantáció után az asztalitenisz, és a tollaslabda szerelmese lett. 2010 óta a Trappancs Egyesület színeiben folyamatosan biztos tagja a Magyar Szervátültetettek Válogatottjának.
Share This