Történetek

Ma már büszke vagyok a hegeimre !

Ma már büszke vagyok a hegeimre !

Varga Virág huszonöt éves. Az ELTE-n szerzett jogi diplomát. Az elmúlt öt évben olyan betegségek jöttek az életébe, amelyeket inkább csak a mozivásznon, vagy a kórházi sorozatokban látunk. Rengeteg testi és lelki fájdalmon esett át ez a szép fiatal lány, de minden alkalommal felállt. Eltökélt célja, hogy minél több hasonló helyzetbe került embernek segítsen.

bővebben
22 évesen legyőzte a halált

22 évesen legyőzte a halált

12 évesen azt mondták neki, készüljön, nincs sok hátra. Tíz évvel később egy ápolónő sírt mellette, mert úgy látta, a csornai lány nem fogja túlélni. Édesanyja is csak a fogairól ismerte fel, olyan rossz állapotban volt. Pár hónapja azonban új esélyt kapott az életre.

bővebben
Anya újra életet adott nekem

Anya újra életet adott nekem

Adri háromszoros veseátültetett. Az első vesetranszplantáció egészen kiskorában történt és sikertelen volt, ezt követően hosszas művesekezelés után a második veseátültetés sikerült és 13 évig minden rendben volt, ekkor vált újra szükségessé a dialízis. Édesanyja felajánlotta az egyik veséjét, így a harmadik vesetranszplantáció élődonoros vesetranszplantáció volt.

bővebben
Átölelném az egész világot

Átölelném az egész világot

Luca 25 éves korában derült ki, hogy súlyos beteg, Budd-Chiari kór miatt májelégtelenségben szenved és az életét csak egy sürgős májátültetés menthette meg. A májtranszplantáció megtörtént, Luca azóta boldog és egészségesnek érzi magát.

bővebben
Vegyész leszek és sportoló!

Vegyész leszek és sportoló!

Dávid 15 éves korában derült ki, hogy Wilson kórja van és elkerülhetetlenné vált az, hogy felkerüljön a májtranszplantációs várólistára. A májátültetés megtörtént, a sikeres transzplantáció után egy évvel már sportolt.

bővebben
Hittünk benne

Hittünk benne

Jenny 1990-ben született és néhány hét múlva kiderült, hogy egy mucoviscidosis nevű betegségben szenved. 8 éves korától a gondos orvosi kezelés mellett is egyre gyorsabban romlott az állapota, végül 14 éves korában elkerülhetetlenné vált a tüdőátültetés.  Bécsben Ő...

bővebben
Mert szeretek élni!

Mert szeretek élni!

Veseátültetett testvérek, akiknél derült égből villámcsapásként derült ki, hogy vesefunkciós értékeik rosszak, kreatinin szintjük magas, egyiküknél azonnali dialízis kezelés kezdésére volt szükség. Az I. sz. Gyermekklinika Veseosztálya gyors volt: nemsokára mindkét...

bővebben
Veseátültetett testvérek – Dóri

Veseátültetett testvérek – Dóri

Dóri 13 éves korában derült ki, hogy vesebeteg. A veseelégtelenség miatt hamarosan művesekezelésre volt szüksége és felkerült a vesetranszplantációs várólistára. A veseátültetésre nem kellett nagyon sokat várnia.

bővebben
Májátültetés 3 éves korban

Májátültetés 3 éves korban

Viki Yvemark színdróma, epeút atréziával született, a Kasai-műtét segítségével néhány hónapot fejlődött, de 3 éves korában elkerülhetetlenné vált a májátültetés. A májtranszplantáció 3 éves korában megtörtént.

bővebben
Share This