Magyarországon 2016-ig bezárólag több mint 9000 beteget transzplantáltak valamilyen szervvel. A szervátültetésre szoruló betegek száma szerte a világon meghaladja a rendelkezésre álló donorszervek számát. Hazánkban azonban tüdő esetében ez nem így van, a várólistán lévő betegek száma jóval a nemzetközi átlag alatt van. A rendelkezésre álló donorszervek száma tüdő esetében meghaladja a tüdőbeültetésre várakozó betegek számát.

Új tüdővel a Kilimandzsáró tetejére

2017. júniusában nemzetközi expedíció indul tüdőtranszplantáltaknak a Kilimandzsáróra. A 2015-ben elindult, sikeres hazai tüdőtranszplanációs program is csatlakozott a kezdeményezéshez 2 transzplantálttal, 3 kísérő orvossal, 1 gyógytornásszal és 1 fotóssal vesznek részt a nem mindennapi kihíváson.

És ha nem sikerül … akkor vége van

Mindketten kaptunk egy új lehetőséget. Ha ez nincs, valószínűleg már nem élnénk. Ezért is mentünk neki a műtétnek úgy, hogy nem firtattuk a részleteket, mert teljesen mindegy volt. Mi van, ha nem sikerül… akkor vége van, ahogyan vége lenne enélkül a lehetőség nélkül is. Amikor megtörténik a műtét, annyira előtérbe kerülnek az új lehetőségek, maga az élet, hogy onnantól már nincs semmi más, csakis ez a fontos.

Két tüdőátültetés után az esküvőjére készül a fiatal nő

„21 éves voltam, amikor a tüdőm már a végét járta” – mesélte a 24 éves Lendvai Anna a Blikknek, majd hozzátette, még ebben az évben átesett az első tüdőátültetésén, Bécsben. „Addigra annyira leromlott az egészségi állapotom, hogy volt olyan év, amikor a 12 hónapból 9-et kórházban töltöttem” – teszi hozzá a fiatal lány.

Anna és családja az első átültetés után azt gondolta, a megpróbáltatásoknak legalább egy kis időre vége szakad, csakhogy az új szerv összeomlott: 100 százalékos kapacitás helyett mindössze 12 százalékban működött. „A szervátültetés alkalmával sajnos nem ritka szövődmény, hogy a szervezet kilöki a beültetett tüdőt” – ezt már dr. Bense Tamás háziorvos nyilatkozta a napilapnak, aki hozzátette, ilyenkor az elsődleges cél, hogy a beteg minél hamarabb új szervet kapjon.

A lány aki két tüdőátültetés után csúcsot hódított

Amikor Lendvai Anna úgy döntött, hogy megmássza a Kékestetőt, addigra már egy tüdőtranszplantáción túlesett és a másodikra várt, a veleszületett cisztás fibrózis nevű, igen veszélyes betegsége miatt. Szeptember 3-án családja és 300 betegtárs, barát és blogkövető kíséretében meghódította a csúcsot.

A kislány, akit nem tart vissza gyógyíthatatlan betegsége sem 

Sűrű élete van az abonyi Jenes Virágnak. A most tizennégy esztendős kislány gyógyíthatatlan genetikai betegséggel született, új tüdőt kapott, édesapja elhagyta a családot, édesanyja már nem él. Nagymamája ötvenévesen ment gyesre, hogy átvegye Virág és nővére gondozását, nevelését. „Csak a dolgomat teszem” – állítja a nagyi, aki most (is) roppant büszke unokájára: Virág a júliusi finnországi Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán több aranyérmet is szerzett.

 

 

 

Kép forrása: http://www.bandt.com.au/information/uploads/2014/06/newspapers-1260×840.jpg

Share This