AMIT EGY HÉT ALATT TANULTAM…

 

A Transzplantáltak Európa Bajnokságára készült az egész magyar válogatott már hónapok/évek óta. Mikor megtudtam, hogy Trappancs úszóként az én helyem is a csapat tagjai közt van, még jobban rákapcsoltam az edzésre, és a legnagyobb öröm számomra, hogy nem hiába.

 

Szervátültetettek Európa Bajnoksága, 2016. Vantaa

 

 

1.tanulság: Mindig készülj fel az esőre! (igen, júliusban is)

A nulladik napnak számítottam az utazás napját. Izgatottan ültünk a repülőn, és érkeztünk a vantaa-i  reptérre. A szállást hamar birtokba vettünk és pár óráskipakolás és pihi után elindultunk felfedező útra, hátha találunk egy kisboltot…Azaz csak elindultunk VOLNA, ha az eső NEM szemerkélt volna. Gyorsan mindenki visszaszaladt a széldzsekiéjért vagy kabátjáért, mondván, hogy „ez csak egy kis eső, nem vagyunk cukorból!” Ez egy tökéletes elképzelés lett volna, ám a kb. 150 m-re lévő plázának hitt valami nem pláza volt, (mint utóbb kiderült, egy iroda épület, bár az rejtély maradt számunkra, hogy akkor miért díszeleg rajta zöld pláza felirat) sőt, még az ajtók is zárva voltak.

Mivel a szállásunk egy reptéri hotel volt, szó sem eshetett a közeli éttermekről, vagy kisboltról, mivel ezek létezése egyáltalán nem volt gyakori arra fele. Eközben a szemerkélő eső persze rendes esővé fejlődött, de mi merészen kutattunk tovább. Meg is találtuk az igazi plázát, ám megint akadt egy kisebb fajta akadály, ami pontosabban egy négy sávos autópályát takart köztünk és a célépület közt. Még ezt is megpróbálhattuk volna orvosolni az állítólagosan létező átkelőn átkeléssel, de a rendesen eső cseppek már-már olyan érzést keltettek, mintha a Niagara vízesés aljában állnánk, így visszavonulót fújtunk, és futva visszasiettünk a hotelbe. Ezután szárítkozás következett, majd kiosztották a rajtszámunkat, azonosító kártyánkat és néhány hasznos dolgot (esőkabát) tartalmazó csomagot.

2. Mindig készülj fel az esőre 2.0,

avagy a Süss fel nap dalocska varázsereje.

A reggelt korai keléssel kezdtük, hogy elérjük az első buszt, ami kivisz minket a mini maraton helyszínére. Ez a terv csődbement, ugyanis az első busz csak versenyzők és edzők számára volt fenntartva. Ígyhát megvártuk, amíg egy minibusszal elviszik előttünk az összes szurkolót. (hetesével) Sikerült így is odajutnunk a verseny kezdete előtt, és lelkileg támogatni tudtuk a futókat. Itt is szép eredményt ért el a magyar csapat. A következő állomás a megnyitó volt, ahova még fényes napsütésben-esőkabát nélkül- érkeztünk. Ez sem tartott túl sokáig, mert mire a felvonulás elkezdődött, már csepergett az eső, és mire a beszédet elkezdték, már mindenki az eresz alatt ácsorgott, a hangulat mégis remek volt. Ez csak akkor változott meg, amikor kiderült, hogy nem mindenki fér fel a buszokra, és kb. 40 percet kell álldogálnunk zuhogó esőben. A helyzetet menteni próbáltuk a Süss fel nap éneklésével, és láss csodát, az eső kb. fél óra múlva el is állt. Természetesen ekkor már a buszon utaztunk…

3.  Egy edző nem edző!

A keddi napot megint korán kezdtük, ráadásul egy olyan különleges helyzetbe kerültünk, hogy egyszerre három edző is figyelte a technikánkat és mérte az időnket. Furcsa, és tulajdonképpen nincs különösebb oka, de ezt az edzést életem legjobbjaként könyveltem el. (megjegyzem az uszoda nagyon szép és tiszta volt) Innen pedig pár percre benéztünk az asztalitenisz mérkőzésekre. Pont egy eredményhirdetésre létünk be, ahol a magyarok ismét dobogóra álltak.

4. „Ellenfél, nem ellenség.”

Ezt a napot vártuk úszóként a legjobban, mivel ez volt a versenyünk napja. Miután megérkeztünk az uszodába, melegíteni kezdtünk. A szív-és tüdőtranszplantáltakat külön értékelték, és ők úsztak előbb, szóval mi csak később kerültünk medencébe. A versenyt megnézni egy Finnországban élő nagyon kedves baráti családunk is eljött megnézni, és szurkoltak a magyar csapatnak teljes erőből. Én is sorra kerültem, és nagyon izgatottan rajtoltam el a medence falától, majd a futamot arannyal zártam J Nem ritka jelenség, hogy a junior korosztályban kevés versenyző van, ezért nem mindig csak az érem színét kell nézni,-  persze az is nagyon fontos-hanem az időket is. Én erre oda szoktam figyelni, és nagyon boldogan nyugtáztam, hogy 50 méter mellen és 50 méter gyorson az eddigi legjobb időmet úsztam. Az is előfordul sokszor, hogy csapattársul kell úszni, de sosem szabad elfelejteni, hogy nem ellenség, hanem ellenfél, és attól, hogy a medencében versengés van, a való életben még barátság is lehet.

 

5. A futás és a korán kelés jó is lehet.

Mivel már negyedik reggel keltünk hat óra körül, mindenki borzasztóan álmos volt mindenki, így akkor se keltünk fel, amikor az ébresztő óra már harmadszorra szólt. Valahogy így játszódhatott le a szituáció: Csörög az ébresztő; senki se moccan. Megint csörög; Ismét senki se moccan. Ez eljátszódik háromszor, majd kopogtatnak az ajtón: Timi érkezik, mindenki felpattan, és úgy csinál, mintha már legalább 20 perce ébren lenne. Ezen a napon volt a születésnapom, amire az volt a terv, hogy elmegyünk a városba és én választok programot, amint vége a futóedzésnek. Na igen…hivatalosan úszó vagyok, de Timi tanácsára 100 m síkfutáson is indultam, és egy csapatot elindíthattunk a 4×100 méteres váltóban is. Persze ehhez el kellett mennem edzésre is. Minden futót nagyon tisztelek, mert az biztos, hogy versenyszerűen nem bírnám ezt csinálni. Gyakoroltuk kicsit a váltást, és a rajtot, aztán Timi ígérete szerint beutaztunk Helsinkibe. Az első kívánságom az volt, hogy megnézzük a tengerpartot és a piacot, aztán pedig együnk valamit, mert a szállodai vacsorák nem épp lettek a kedvenceink. Nagyon jól sikerült az a nap, reggelinél pedig életem eddigi legérdekesebb tortáját; egy pirítóskenyér tortát fogyasztottam el.

 

6. Július közepén is didereghetsz a legmelegebb téli ruhádban.

A futóversenyen a második futamként indultunk, és a már jól ismert eső most is cseperegni kezdett. Mi még jól megúsztuk, ugyanis egy órával később már nem nagyon lehetett megkülönböztetni a futópályát a versenymedencétől, de a versenyt nem állították le. Ezt személy szerint nem tartottam túl igazságosnak, mivel sokan évek óta erre készültek, és csúszós pályán mégsem nyújtható ugyanaz a teljesítmény, mint normál körülmények közt.

Hiába futottunk szinte elsőnek, az eredményhirdetést valahogy teljesen más időrendben mondták, ezért elég sokat kellett várnunk a zuhogó esőben, hogy végre megkaphassuk az érmeinket. Egyébként a magyarok ezen a napon is remekül teljesítettek.

7. Amíg nincs fotó, nem mész sehova!

Ezen a napon ismét az atlétika pályán kezdtünk. Amíg nem versenyeztünk, mindenki fotózkodott az érmekkel, és a szeretnivaló kacsa kabalával. A női 4×100 méteres váltóba két csapattal is be tudtunk nevezni. Nagy meglepetésünk minkét csapat dobogón végzett, pedig ezt amolyan örömfutásnak szántuk a kisebbek csapatánál. Nagyon nagy öröm volt ez mindnyájunknak, és egy boldog délutánnal zártuk a napot.

Ez után következett a gálavacsora, aminek a minősége csodás volt (ezt úgy értem, hogy finom) de a mennyiség… szóval hogy is mondjam, a főétel körülbelül akkora adag volt, mint a savanyúság, amit ebéd mellé megeszünk. Ettől függetlenül tényleg nagyon finom volt, de nem túl laktató, így néhány ebédről megmaradt szendvicset szerzett még nekünk Timi a szervezőktől. Vacsora közben kihívták a legidősebb és a legfiatalabb sportolókat, ezáltal minket is és átnyújtottak egy oklevelet, amin ez áll: „Gratulálunk, hogy véghezvitted és köszönjük a bátor szereplésedet a vantaa-i Szervátültetettek és Dializáltak Európa Bajnokságán, a junior kategóriában.”

8. Mindenütt jó, de itthon a legjobb az étel.

Ezen a napon indultunk vissza, a pláza meglátogatása után. (igen, az a pláza, amit első nap megkíséreltünk megközelíteni, de az eső elrettentett) Mindenki nagyon boldog volt, és büszkén tért haza a Szervátültetettek Európa Bajnokságáról. Remélem, hogy az idősebbeknek megmutattuk, hogy méltó utódként fogunk majd egyszer a nyomdokaikba lépni és remélem, hogy az egész csapatnak ugyanolyan pozitív élmény volt ez a verseny, mint nekem. És szinte biztosra veszem, hogy mindenki nagyon boldog volt, hogy ismét magyar ételt ehet.

Luka Tímea májtranszplantált úszó Trappancs