Az idei év különlegesen alakult a Trappancs Egyesület legfiatalabb sportolói számára. Mertünk nagyot álmodni – és az álomból valóság lett.

A Trappancs sportolói közül tizenhatan utazhattak a Magyar Szervátültetett Válogatott tagjaként a Szervátültetettek XXV. Világjátékára, a németországi Drezdába. Közülük heten gyermekversenyzők voltak. A legfiatalabbak nemcsak részt vettek a világversenyen, hanem mindannyian dobogóra is állhattak – ez a Trappancs történetében eddig példa nélküli eredmény.

Ez nemcsak sportsiker, hanem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a szervátültetés után teljes élet élhető, és a sport valóban a rehabilitáció egyik legerősebb pillére lehet.

Aranyos atléták – világcsúccsal

Atlétikában két fiatal tehetség, Miskolczi Anna (14) és Dienes Máté (14) képviselte a Trappancsot.

Anna 100 méteres síkfutásban és távolugrásban is aranyérmet szerzett, utóbbiban ráadásul korosztályos világcsúcsot állított fel. Kiemelkedő teljesítménye nemcsak a dobogón, hanem a nemzetközi mezőnyben is figyelmet érdemelt.

Ceglédberceli csapattársa, Máté életében először indult világversenyen, és rögtön három versenyszámban is világcsúcsot állított fel: 100 méteres síkfutásban, kislabdahajításban és távolugrásban. Ennél erősebb bemutatkozást nehéz lett volna elképzelni.

Ütős sikerek – Dominik és Samu

A labdajátékokban Varga Dominik (17) és Hedry Sámuel (15) bizonyították, hogy helyük van a világ élvonalában.

Dominik, a magyar válogatott egyetlen kombinált máj-vese transzplantált sportolója, asztaliteniszben bronzérmet szerzett, majd Samuval tenisz párosban aranyérmes lett.

Samu asztaliteniszben egyéniben is bronzérmet nyert, teniszben pedig egyéniben és párosban is a legjobbnak bizonyult. Két sportágban, több versenyszámban, stabilan a dobogón – ez már nem tehetségígéret, hanem komoly sportolói teljesítmény.

Aranyló hullámok – a Trappancs Úszóiskola tanítványai Drezdában

A legtöbb izgalmat ezúttal is az úszás hozta. A Trappancs Úszóiskola fiataljai közül Hargitai Janka (8), Török Dániel (10), Őrsy Patrik (11) és Miskolczi Anna (14) álltak rajtkőre.

Janka, a magyar csapat legfiatalabb tagja, első világversenyén két arany- és két ezüstéremmel zárt. Nyolcévesen ez nemcsak eredmény, hanem egy egész jövő ígérete.

Dani négy arany- és egy ezüstérmet szerzett, elképesztő magabiztossággal versenyezve.

Patrik korosztályos világcsúccsal lett aranyérmes 50 méteres hátúszásban, ezzel nemcsak győzött, hanem történelmet is írt.

Anna az atlétikai sikerek mellett az uszodában is bizonyított: aranyérmet nyert 50 méteres hátúszásban.

A Magyar Szervátültetett Válogatott gyermekversenyzői összesen 16 arany-, 7 ezüst- és 2 bronzéremmel zárták a világversenyt.

Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a sikerekhez

Ezek az eredmények nem egyetlen pillanat művei, hanem hosszú hónapok, évek munkájának eredményei.

Köszönjük a Magyar Szervátültetettek Szövetségének, valamint mindazoknak az edzőknek, akik szakmai tudásukkal, türelmükkel és hitükkel végigkísérték a felkészülést:

  • Dienes Mátét – Senkei Csaba
  • Hedry Sámuelt – Gáspár Petra Tenisziskolájában Szentkirályi-Tóth Gellért
  • Miskolczi Annát – Pázmándi Dominik
  • Őrsy Patrikot és Hargitai Jankát – Trappancs Úszóiskola – Gyurkó Alexandra
  • Török Dánielt – Ajtai Sándor és Gyurkó Alexandra
  • Varga Dominikot – Sajtos Gábor
  • Jakucs Edinát – Németh Károly
  • Móricz Barnabást – Nyírő József
  • Velkey Ádámot – Ecseki Dániel

Külön köszönjük a támogató önkormányzatok segítségét, valamint kiemelt támogatóinknak, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nek és a Szívvel Lélekkel a Tartós Betegekért Alapítványnak, hogy mellénk álltak.

A gyermekek mindegyikére a Semmelweis Egyetem I. sz. Bókay Gyermekklinikáján vigyáznak, ahol szakmai és emberi odafigyeléssel segítik őket abban, hogy az új szervvel való élet valóban teljes lehessen.

Külön köszönet illeti a szülőket is, akik a helyszínen is mindenben támogatták a gyerekeket. Hét fiatal sportoló mellett erre óriási szükség volt – és ők minden pillanatban ott voltak.

Több mint sport

A Trappancs gyerekcsapata ezzel a szerepléssel nemcsak Magyarországot, hanem minden szervátültetett gyermeket képviselt.

Bebizonyították, hogy az élet valóban újraindulhat – mozgással, örömmel, kitartással és célokkal.

És talán ez a legfontosabb eredmény.

Örömmel várjuk továbbra is mindazokat a szervátültetett gyerekeket, akik szeretnének sportolni, közösséghez tartozni, fejlődni, és részesei lenni ennek a lendületes, erős és szerethető Trappancs-csapatnak.

Mert a szervátültetés életet ment.
A sport pedig megtanít újra élni.

Feszt Tímea & Gyurkó Alexandra

Juniorok a dobogón - Szervusz magazin 2025. december
Share This
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.