„Arcomon apró karcok,
de túléltem minden harcot
Én így vagyok több,
igen: így vagyok jobb
Míg a célt figyelem, nem a rajtot.”
/Irie Maffia/

A Trappancs Egyesület egyik legfontosabb tevékenysége a szervátültetett gyermekek és fiatalok sportja. Sportolói létszámunk hónapról hónapra növekszik, a csapat ereje az összetartozásban rejlik, nemcsak sporttársak, illetve adott esetben ellenfelek, hanem barátok is: a nagyobbak segítik a kisebbeket, a kisebbek példaképként tekintenek a nagyobbakra.

Van közöttünk művesekezelt, veseátültetésre váró fiatal lány is, akinek a célja, hogy minél jobb állapotban kerüljön sor a transzplantációra, de sportolóink többsége már túl van a sikeres szervátültetésen: veseátültetett, májátültetett, tüdőátültetett fiatalok, akik a rendszeres edzés (atlétika, asztalitenisz, tenisz, úszás, bowling, röplabda) mellett részt vesznek a Magyar Szervátültetettek Szövetségének kvalifikációs versenysorozatán is és türelmes,  kitartó munkával olyan nemzetközi versenyekre juthatnak ki, amiről korábban nem is álmodtak.

A betegség évei alatt a legtöbben fel voltak mentve testnevelésóráról, aki mégis részt vett, azok hozzászoktak ahhoz, hogy a csapatsportoknál utoljára választották őket csapattagnak, hiszen állóképességük és fizikumuk alapján a leggyengébbek közé tartoztak, a mindennapokban gondot okozhatott végigállni egy iskolai ünnepséget vagy akár egy koncertet – ami első olvasatra lehet, hogy másodlagos szempontnak tűnik, de huszonéves korban mégis fontos része a teljes értékű, normális élet érzésének.

A sikeres szervátültetés után néhány hónappal új kapuk nyílnak mindenki előtt. A sport rengeteget ad minden korosztály számára, mindenki képes megtalálni az egyéni motivációját. Magabiztosságot ad az is, hogy végre olyanokkal mérhetik össze a tudásukat, akik hasonló helyzetben vannak, így nem indulnak nagy hátránnyal és megtapasztalják, hogy van értelme küzdeni, a sikerélmények pedig újabb lendületet adnak a mindennapokhoz.  Rájönnek, hogy sokkal többre képesek, mint amit gondoltak, elkezdenek korlátokat ledönteni és így távolodnak lépésről lépésre a „beteg vagyok” állapottól a közel teljes élet felé.

Rehabilitációs jellegű közösségi programjainkon rendszeresen részt vesznek sportolóink, így az „újak” első kézből kapják az információkat, tapasztalatokat, és nem egyszer előfordult, hogy egy-egy ilyen programon beszélték meg egymással „régiek és újak”, hogy együtt mennek a következő edzésre, hiszen csak elkezdeni nehéz!

Az idei Szervátültetettek Világjátékán a Trappancs csapatából 15 sportoló versenyezhetett a Magyar Szervátültetett Válogatott színeiben: hat gyerek és 9 fiatal felnőtt.

Számunkra a Világjáték legerősebb mondata – és a legkedvesebb emléke –  a kétnapos atlétika verseny utolsó órájában hangzott el az atlétikapályán bemelegítő gyerekeinktől, akik a záró versenyszámra készültek: a 4×400 méteres női  – felnőtt! – futóváltóba álltak be – egyetlen gyerekcsapatként.  Addigra már túl voltunk nagy örömökön is és gyermekkönnyek hullásán is:  ezen a világjátékon eddig soha nem látott mezőny gyűlt össze minden sportágban, így az atlétikapályán is és az éremhez jutásért minden eddiginél jobban meg kellett küzdeni. Az egyéni versenyek végén már csak Vivi (16)  volt mérhetetlenül szomorú, hiszen neki nem sikerült dobogóra jutnia. A többi kislánytól hangzott el az a mondat, hogy „fussunk mint az állat, hogy Vivinek is legyen érme.”  Lett! Akkorát futottak ezek a gyerekek (11-16 éves vese- és májtranszplantált kislányok)  a náluk kétszer akkora versenyzőkkel szemben, hogy a lelátón a többi nemzet szurkolói is állva tapsoltak nekik, a harmadik körnél elsőnek váltott az egyébként rendkívül fáradt gyerekcsapat. Végül befutottak a dobogó harmadik fokára és helyreállt a rend, felszáradtak a könnyek, boldogságtól ragyogott az összes fáradt arcocska.

…mert kell egy csapat! Nekünk van!

Feszt Tímea

 

 

Share This