17 év, 2 hónap és 20 nap: egy mérföldkő
Ennyi idő telt el azóta a különleges nap óta, amikor új életet kaptam. De pontosabban még ennél is kevesebb, hiszen az utolsó másfél év már nem volt „átlagos”, sőt a betegség miatt nem is volt teljes. Aztán az ominózus nap reggelén jött a hívás: van egy „frankó kis vese” nekem. Ma 17 éve, 2 hónapja és 20 napja, hogy megtörtént a csoda. A mai nappal (2024.04.23.) bezárólag elmondhatom, hogy ugyanannyi időt éltem le az „új életemből”, mint a régiből.
Nagy valószínűséggel ez lesz az egyetlen ilyen fordulópont az életemben, így úgy gondoltam, méltóképpen megemlékezem róla. Nehéz is összeszedni, mi minden fér bele ennyi időbe egy ember életében.
A transzplantáció után tele voltam félelemmel.
Mi lesz, ha nem sikerül, és mindent elölről kell kezdeni: kórház, dialízis, szenvedés? Mi lesz, ha soha nem fogok teljes életet élni? Vagy ha soha nem válhatnak valóra a gyermekkori álmaim, a felnőttkori elképzeléseim az életemről? Még gyerek voltam, de láttam a korosztályom életét: suli, buli, sport, csajok, jogosítvány, nyaralások… Nekem ezek mind kimaradtak. „Barátok” jöttek és mentek.
Aztán a műtét után eltelt néhány hónap, és minden megváltozott! Kinyílt a világ, és én is újra elkezdhettem élni.
Nagyon sokat köszönhetek az akkori társaimnak.
A családomnak (akik persze hajlamosak voltak túlzott aggodalomra), a kórházi dolgozóknak, az eü szakembereknek, annak az egy-két igazi barátomnak, akik ott voltak mellettem, és persze annak a „B” családomnak, a szervátültetettek közösségének, akik befogadtak.
Természetesen soha nem felejtem el a számomra ismeretlen donorról sem, akinek mindezt köszönhetem. Az én gyertyám örökké égni fog érte.
Ahogy teltek az évek, az én kis életem is megtelt jóval és rosszal.
Voltak kudarcok, csalódások, elvesztettem kedves barátokat és sorstársakat, akiknek még nem járt volna az ideje. De cserébe rengeteg szép dolog is történt velem. Megszereztem a magam részét a szórakozásból, a szerelemből, a sikerekből, az álmok valóra váltásából, de legfőképpen az egészségből és a mély emberi kapcsolatokból. Mára már szinte mindenem megvan, amire egy ember vágyhat.
Összességében hálás vagyok a sorsnak, és örülök, hogy így alakult az életem.
A jövőt nem tudom előre, de remélem, 17 év, 2 hónap és 20 nap múlva újra tudok majd jelentkezni egy hasonló bejegyzéssel!
Kóka Zoltán
