Quittner Péter

Quittner Péter 1993-ban született, 2009-ben derült ki aplasztikus anémiája, ami miatt abban az évben kétszer is
csontvelő-transzplantáción esett át. Peti számára már kiskora óta az első és legfontosabb dolgok között szerepelt a sport, 5 éves korától úszott, majd 7 éves korától verszenyszerűen vízilabdázott, betegségének kiderüléséig a korosztályos magyar válogatott tagja is volt. Gyerek- és kamaszkori álmai között szerepelt, hogy egyszer ő is a “nagyok” között szerepeljen egy világversenyen. Ez sajnos betegsége miatt nem valósulhatott meg, de 2013-ban rátalált az asztaliteniszre, aminek köszönhetően, mégha másmilyen formában is, de teljesült gyerekkori álma: 2014-ben részt vehetett a Szervátültetettek Európa Játékán Krakkóban, ahonnan két bronzéremmel térhetett haza és azóta is sikeres versenyző mind a hazai-, mind a nemzetközi versenyeken.  Jövőbeli célja, hogy hazájának színeiben minél több jó eredményt érjen el.

Eredményei

 

 

→ 2017. Szervátültetettek Világbajnoksága, Malaga

  • A bronzérmes röplabdacsapat tagja
  • Asztalitenisz – férfipáros: bronzérem (párja. Csuti János veseátültetett asztaliteniszező)

 

 

→ 2016. Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnoksága, Vantaa

  • Asztalitenisz – egyéni: ötödik helyezés
  • Asztalitenisz – férfipáros: ötödik helyezés (párja: Csuti János veseátültetett asztaliteniszező)

 

→ 2015. Szervátültetettek Világbajnoksága, Mar del Plata

  • A bronzérmes röplabdacsapat tagja

 

→ 2015.  British Transplant Games, Newcastle

  • Asztalitenisz – egyéni: aranyérem

 

→ 2014.  Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnoksága, Krakkó

  • Asztalitenisz – egyéni: bronzérem
  • Asztalitenisz – férfipáros: bronzérem (párja: Katona László veseátültetett asztaliteniszező)

 

 

Díjak, elismerések

→ Zugló legjobb sportolói között

 

Média

→ Bronzérmes Csuti János a Szervátültetettek Világjátékán

→ Zuglói aranyérem a szervátültetett sportolók versenyén

 

 

“A transzplantációval egy ajtó bezárult mögöttem, de annál sokkal több nyílt ki előttem. Bár a versenyszerű vízilabdát abba kellett hagynom, helyette most asztaliteniszezek és röplabdázok úgy, hogy a szervátültetett világversenyekkel olyan élményekre tehetek szert, amire vízilabdásként talán nem lett volna lehetőségem.

Mit üzennék azoknak, akik transzplantációra várnak?
Azt, hogy ne aggódjanak, mert – saját tapasztalat alapján – amit a sors elvesz, azt később kamatostól adja vissza.”

 

Share This