Egy fiatal lány története, akivel 16 évesen fordult egyet a föld:  16 évesen egyik napról a másikra került akut májelégtelenség miatt sürgősségi májtranszplantációs várólistára. Ő ebből ekkor már nem észlelt semmit… Szerencséje volt, szinte azonnal jelzett az Eurotransplant, hogy van egy számára tökéletes, beültetésre alkalmas máj, ami néhány óra múlva már Budapest felé tartott, ahol a kislány egy közel 9 órás műtéttel átesett a sikeres májátültetésen. Azóta? Azóta minden ugyanolyan és mégis minden más.

Viktória vagyok: egy igazán érzelmes lány aki csak a jó dolgokat keresi a világon. Sokszor törtem már meg, de mindig megtaláltam a módját, hogy újra felálljak és továbbmenjek egy nagy mosollyal az arcomon. Érdekes életem volt alapjáraton is, de 16 éves koromban, 2012. július 6-tól még érdekesebb lett, mert elmondhatom magamról, hogy egy túlélő vagyok.

Attól a naptól kezdve megtanultam értékelni azt, amim van és azt, amit kaptam. Előtte nem nagyon tudtam mi az a transzplantáció, sőt, ha be is írtam a google-ba biológiaórán dolgozat közben, akkor is csak az alapinformációt néztem meg. De amióta megműtöttek, nincs szükségem az internet magyarázatára, mivel az odaírt betűk csak egy töredéke annak, ami valójában velem megtörtént. Azok az izgalmak, érzések, szorongások, kételkedések nincsenek leírva, mert azokat az ember önmagában érzi és átmegy rajtuk, közben a fejében egy fő kérdéssel:

“mi lett volna ha? “

Nekem nem volt újdonság a kórházi levegő, mert egy vesével születtem, édesanyám többször elvitt különböző vizsgálatokra, mert kíváncsi volt, hogy tényleg boldogul-e egyedül az èn vesém? A jó hír az volt mindig, hogy igen és hogy majd kicsattan az egészségtől. Ezután körülbelül 13 éves koromban volt egy szívműtétem, pitvar defektusok miatt, amit anyukámtól örököltem. 16 éves koromig ez volt az úgynevezett “legnagyobb dolog”, ami történhetett velem.  Aztán elérkezett július hatodika…

Már évekkel ezelőtt tudtuk, hogy magasabbak a májenzim értékeim, de az oka nem derült ki: mindenféle vizsgálaton átestem, de semmi sem mutatott pozitív eredményt. 2012 június végén jött egy rosszullét, besárgultak a szemeim és hányingerem lett. Anya bevitt a keszthelyi kórházba, ahol kimutatták, hogy magas a bilirubin szintem. Ezután beutaltak a zalaegerszegi kórházba, ahol az intenzív osztályra kerültem. Ott voltam 2 napot, de mivel nem javult az állapotom, mentővel továbbszállítottak a budapesti I. számú Gyermekklinikára. Ott még rosszabb lett minden: egy éjszakát töltöttem a falak között, de a magas láztól nem tudtam aludni. Másnap átvittek a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikájára azzal a céllal, hogy sürgősségi májtranszplantációs várólistára helyeznek, mert

májátültetés nélkül néhány nap van hátra az életemből.

Ekkor már nem voltam magamnál. Mivel a májam működése egyre rosszabb lett, a májfunkciós értékeim romlottak, ezzel párhuzamosan a véralvadási értékeim is, az orvosok attól féltek, hogy agyvérzésem lesz és akkor már nem lehet transzplantálni. Ebben az időben már egy hatalmas gép végezte a májam feladatát.Szerencsére a sürgősségi várólistára kerülésem után néhány órával szóltak, hogy Németországban van egy agyhalott, akinek a mája tökéletes lenne nekem. Azonnal felszállt a repülő és repült ide, “hozzám” Nèmetországból. Csak értem, csak miattam! 9 és fél órán át bent voltam a műtőben.

A műtét után mesterséges altatásban voltam pár napig. Amikor kezdtem magamhoz térni, akkor szembesültem azzal, hogy hol vagyok és mi történt velem. Egy darabig csak feküdni volt erőm, majd körbenéztem, amennyire tudtam, ekkor láttam meg a rengeteg csövet és infúziót,  az emlékképeim szerint a bal oldalamból kb. 10, a másik oldalamon kb. 15 cső lógott.  Először nagyon féltem, de nem sírtam. A sok gyógyszertől elkezdtem hallucinálni. ami borzasztó emlék: vagy nevettem, vagy rettegtem.

Napokkal később lekerültem a sebészeti osztályra. Ott nagyon hiányoztak nekem a nővérek, akik az intenzív osztályon vigyáztak rám, hiszen nagyon a szívemhez nőttek, nap mint nap küzdöttek érte, hogy én jól érezzem magam. Aztán persze a sebészeti osztályon dolgozókat is megszerettem. De azért ott az volt a legjobb, hogy végre jöhettek hozzám látogatók is.  Így került hozzám egyik nap Ivett, aki szintén májátültetett, szintén akut májelégtelenséggel, szintén ennyi idősen: ugyanazt átélte, amit én. Több mint egy órát beszéltünk erről és végül eljutottunk odáig, hogy nem szabad hogy féljek és ezek után csak jó dolgok várnak rám!

Viki a májtranszplantáció után

Viki a májtranszplantáció után

Bekerültem a Trappancs Egyesületbe, ami a szervátültetett tinédzserek és fiatalok csapata: tudom, hogy én is tartozom valahova. A többiek mind sorstársaim, akik hasonló dolgokon estek át, mint én.

Mindannyian túlélők vagyunk és nagyon szeretem őket! Megértőek és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.

Közben 20 éves lettem. Tudom, hogy büszke lehetek az édesanyámra, aki születésem percétől fogva egészen mai napig mellettem van és úgy nevelt, hogy legyek mindig reális és egyben optimista. Mindig azt mondja, hogy legyek jó ember, hatalmas szívvel és igazságos ésszel. Sokszor beszélgetünk esténként az erkélyünkön az élet nagy dolgairól. Egyszer felállt, kitárta a karjait és azt kérte, hogy nézzek előre ( az egész várost be lehet látni onnan): “nézd az eget milyen csillagos, engedd fel az univerzumba minden rossz emlékedet! Nézz körül! Nézd az egész világ csak rád vár!”

Én ekkor értettem meg, hogy nem szabad feladni! Lehet hogy követek el hibákat, de mindig tanulok belőlük és kijavítom, ha tudom!

Szeretem a kihívásokat, szeretek küzdeni!

Rengeteget köszönhetek az Ismeretlennek, akitől a legnagyobb ajándékot kaptam,

– anyukámnak, aki mindig mellettem áll,

– az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, akik megmentették az életemet,

– magamnak, amiért a legreménytelenebb helyzetekben is képes vagyok küzdeni,

– és a Trappancs Egyesületnek,  … mert kell egy csapat. : )

Ez egy új esély és KÖSZÖNÖM, ÉLEK VELE!

Most már minden jó és újra süt a nap: az égen, a szívemben és a hasamban.

 

Viki a májátültetés után

Viki a májttranszplantáció után

Share This