Történetek visszanyert életekről – interjúkötet szervátültetett emberekkel
- Milyen kezeléseket küzdöttek végig a szervátültetett emberek, mire felkerültek a transzplantációs várólistára?
- Mire gondoltak a műtőasztalon?
- Milyen érzés sok év fulladás után először mély lélegzetet venni egy új tüdővel?
- És micsoda boldogság több év dialízis után egy kiadós pisilés!
Hétköznapi emberek, köztünk élnek, és sokszor nem is sejtjük, hogy a gyógyítás csodájaként egy beültetett szív, tüdő, máj, vese segítségével kaptak új esélyt az életre.
Mocsonoky Anna: Szervátültetett vagyok
című könyve elérhető a könyvesboltokban.
„Beküldtek hozzám egy lányt, aki akkor már több éve transzplantált volt. Én nem szerettem volna, de anyukám kérte, hogy hallgassuk meg. Kifejezetten ellenségesen vártam, hogy mit tud nekem mondani. És akkor bejött egy szép, fiatal, magas lány, életvidám, jó illatú, én meg ott voltam, mint egy roncs. Elmesélte a történetét, hogy ő is hirtelen került rossz állapotba 17 évesen.
Elmagyarázta, hogyan zajlik egy ilyen átültetés, és mi várható utána. Sokkot kaptam. Engem biztosan nem fognak transzplantálni. Ez engem akkor már nem vitt előre. De anyukám áhítatosan hallgatta, hogy milyen jó. A lány megmutatta a hasán a vágást, anyukám dicsérte, hogy milyen szép, én meg, hogy borzalmas. Néhány nap kellett, míg leülepedett bennem, és megértettem, hogy ez utána nem is látszik az emberen, nincs a homlokára írva.”
„Afrika után visszatértem Máltára.
Akkor már a Hiltonban dolgoztam, ez ott a második munkahelyem volt, jobb fizetéssel. Úgy volt, hogy az út után rögtön munkába állok, mert a majdnem friss kezdés után mindjárt két hét szabit kértem az afrikai útra, és megadták. De másnap írtam egy üzenetet a főnökömnek, hogy nagyon kimerítő volt az út, kérek még egy napot. Állítólag másnap is írtam, meg harmadnap is, akkor nyitottak rám a lakótársaim. Éreztem, hogy nem vagyok jól, a szobámmal szemben levő mosdóig és a vécéig épp elég volt elvánszorognom, de a fáradtság miatt még lámpát sem kapcsoltam. Amikor a lakótársaim felkapcsolták a villanyt, azt mondták, világító sárga vagyok.
Azonnal kórházba vittek.
Arra még emlékszem, hogy kerekesszékbe ültettek, aztán elkezdtek kimaradni dolgok. Állítólag anyának még írtam egy sms-t, hogy kórházba kerültem, kicsit leszívott Afrika, de minden oké, a májam is rendben, ne aggódjon. Onnantól csak emlékfoszlányok vannak, fura aggódás körülöttem, a lakótársnőm mesélte, hogy egy pufi nővér azért zokogott, mert ott nem szoktak ilyen dolgok történni, és azt hitték, meghalok.Rájöttek, hogy májleállásról van szó, ami lassan a többi szervemet is érinti, és ehhez kevés a máltai kórház. Mivel Málta angol gyarmat volt, a papírmunkát is tekintve egyszerűbb volt Londonba átszállítani. Teljesen leszedáltak, lélegeztetőre raktak. Fura emlékem van a repülőgépről és a döcögős útról a mentőben, utána sötétség, majd homályos csőlátás, de már semmi nem volt tiszta.Mesélték, hogy egy orvoscsapat vitt Angliába, de akkor már testhőm sem volt, fátyolszerű fűtőszálas anyagot raktak rám. Összességében a máltai kórházba érkezés óta tartó májkómával érkeztem Londonba. Ott úgy gondolták, hogy ha 24 órán belül nem sikerül májat találni, akkor valószínűleg nem élem túl. Első helyre kerültem a várólistára. Anyu azt mondta, körülbelül 12 órán belül találtak egy szervet, és a vizsgálatokkal együtt 24 órán belül beültették az új májat. „
Részletek Mocsonoky Anna Szervátültetett vagyok című könyvéből.
