Timike 2005 karácsonyán koraszülöttként, 33 hétre született. Sárgasága nem múlt, ezért kivizsgálást kezdtek nála. Rövidesen kiderült, hogy veleszületett májbetegsége van. Budapesten egy áthidaló műtétre került sor: közel egy évet töltöttünk – Szőnyi Tanár Úr kezei között – a SE I. Gyermekklinikáján, kisebb hazatérésekkel. Ez idő alatt apukája Pécsen dolgozott, de ennek ellenére családunkat csak még inkább összekovácsolta kislányunk betegsége. 

Hamarosan kiderült, hogy sürgős májátültetésre lesz szüksége, amire ennyire kicsi gyerekek esetében Hamburgban van lehetőség. Nem volt kérdés, nem volt választási lehetőség,

az egyetlen lehetőség az életben maradásához a májtranszplantáció volt.

Az utazás előtt néhány napra hazajöhettünk, de az indulási előtti napon nagyon rosszul volt, az éjszakát is a Pécsi Gyermekklinikán töltöttük. Vasárnapi napon repültünk Hamburgba, megérkezésünkkor azonnal a klinikára vittük Timit, ahol már az éjszakát is az intenzív osztályon töltötte.

Mint később kiderült, az út során, a repülőn Timi kapott egy agyvérzést, mi csak azt láttuk rajta, hogy nincs jól. A májbetegség együtt jár egyfajta vérzékenységgel, ebből adódóan egy hajszálér pattant el a fejében. Felvették a csecsemőosztályra, mi visszamentünk a szállásra kipakolni, pihenni. Mire másnap reggel visszamentünk, már az intenzív osztályon volt. Éjszaka a kivizsgálások alatt derült ki, hogy komoly fertőzés áll fent, nagy a baj. Súlyos állapotából, gyógyszerek segítségével sikerült csütörtökre kilábalnia, így transzplantálható állapotba került. Az eredeti tervek szerint én lettem volna a donor, de egy-két napon belül kiderült, hogy erre nincs elég idő, mert ez heteket elvett volna. viszont Timi mája ekkorra teljesen felmondta a szolgálatot.

Az Eurotransplant sürgősségi listájának élére került, ez azt jelentette, hogy Európában az első neki megfelelő máj az övé lehetett.

Nagyon rossz érzés, hogy ekkor az ember valaki más halálát várja a saját gyermeke életéért. 

Szombat hajnalban volt egy riasztás, de sajnos ez a máj nem  volt alkalmas Timinek, aztán vasárnap éjszaka – egy héttel a kiutazásunk után, 2006. november 20-án – került sor a transzplantációra. Műtét előtt az orvos elmondta nekünk, hogy Timi valószínűleg még a repülőn kapott egy agyvérzést, ami ha az operáció közben tovább terjed, akkor nem tudják befejezni a májátültetést, fel kell adniuk.

Így búcsúztunk el Timitől…

13 óra idegtépő, tudatlan várakozás után hozták vissza a műtőből. Az orvos csak annyit mondott: „Alles oké!” 

Hamarosan kiderült, hogy beindult az új máj, működik a veséje és helyreállt a keringése is.  Ekkor csak állni tudtunk az ágya mellett, megfogni sem lehetett, de napról napra jobban lett, a színén egyértelműen látszott a gyógyulás.

Timi és édesanyja

Csoda történt!

November 20.: a mi tündérmesénk kezdete. Minden évben égnek a gyertyáink és hálás szívvel gondolunk az Ismeretlenre, akinek köszönhetően láthatjuk a kislányunkat felnőni.

Timi azóta már iskolás, örökmozgó és versenyszerűen úszik a Trappancs Egyesületben. Heti háromszor edz iskolaidőben, szünetben pedig 5×2 órát úszik.  A rendszeres úszás alatt elképesztően gyorsan fejlődött, Ő alapvetően egészséges gyerekekkel edz együtt Pécsett a PSN-nél (Pécsi Sport Nonprofit Zrt.).

Minden évben részt veszünk februárban a FODISZ által rendezett Országos Speciális Úszó Diákolimpián, amit mindig izgatottan vár, nagyon készül rá, és

ahol mindig sikerül megszereznie az aranyérmet.  

2014-ben versenyzett először külföldön: a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán (Krakkóban) is a dobogó tetejére állhatott, 2015-ben a British Transplant Gamesről tért haza aranyérmekkel, majd 2016-ban ismét az Európa Bajnokságon versenyzett:  megvédte az Európa-bajnoki címeit.  2017-ben  ismét a Magyar Szervátültetett Válogatott tagja volt: a Szervátültetettek Világbajnokságáról világbajnokként tért haza, ráadásul korosztályos világcsúccsal szerezte meg az aranyérmet.

Évek óta Ő Magyarország legfiatalabb szervátültetett sportolója,

amire nagyon büszke, de persze várja az „utánpótlást”, hiszen minél többen úsznak, annál több barátnője van az uszodában is.

Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnoksága 2014.

A kedvenc színe az arany

Egyszer megkérdezte tőle Feszt Timi  – a Trappancs vezetője – hogy „Timi, mi a kedvenced az uszodában?”, és hosszan dilemmázott. Nem tudta eldönteni, hogy úszni szeret jobban, vagy a dobogón állni.  Szerencsére nem kell választania, ebben a sorrendben történik minden alkalommal.

Nehéz visszanézni a múltra, igyekszünk a jövőre koncentrálni.  A reggel- és este szedett gyógyszereken kívül három havonta járunk kontroll vizsgálatra – Dezsőfi doktorhoz – az I.sz. Gyermekgyógyászati Klinikára, de szerencsére minden rendben van.

Rengeteg embernek vagyunk hálásak, hogy egy nagyon vidám, boldog és aktív úszóbajnok szülei lehetünk.

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK! 

Timi eredményei

…mert a szervátültetés életet ment!  Például a miénket. 

Share This