Harmadszor is sikeres félévet zártunk az ELTE-AJK-n a szervátültetés témájával, melynek két vezetője továbbra is Dr. Varga Virág májtranszplantált jogász, valamint Feszt Tímea, a Trappancs Egyesület elnöke.

A kurzus célja továbbra is az, hogy a hallgatókat közelebb hozzuk a transzplantáció témájához, általános ismereteket adva a szervátültetés nemzetközi és magyarországi helyzetéről. valamint személyes élményeik legyenek, melyet a szervátültetett fiatalokkal való beszélgetések biztosítanak.

Gyurkó Alexandra

Ebben a félévben az általános ismeretek órái után a  májtranszplantált lányok – Gyurkó Alexandra, Németh Georgina, Kőműves Luca és Dr. Varga Virág – beszéltek a hallgatóknak a saját életükről, terveikről, megmutatva azt, hogy mindent megtesznek a teljes életért.

Kőműves Luca

A kurzus részeként a hallgatók húsvét előtt egy estére beköltöztek az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Ambulancia épületébe és saját kezűleg készített papírdíszekkel varázsoltak tavaszi díszítést a váróterembe.

Share This